Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Halálsoron (The Green Mile) -1999-

2009.08.13

Végig KELL menni rajta, nincs mese!


Frank Darabont a(z) A remény rabjai című filmjével már letett egy alapfilmet a filmtörténelem asztalára, ezútal megpróbálta megismételni ezt a tettét, nem volt könnyű feladat, de csodával határos módon sikerült neki.
Ahogy az említett "börtönös dráma" esetében, ezútal is egy Stephen King regényt álmodott vászonra. Több hasonlóság is jelentkezik a két téma között, ezútal is vissza kell mennünk jó pár évtizedet, pontosan annyit, hogy a 30-as évek Amerikájában találjuk magunkat, valamint, most is egy börtön a fő helyszín a filmben, igaz ez egy nagyon speciális blokkja az objektumnak. A Halálsor. Ide kerülnek azok a elkövetők, akik a legnagyobb bűnt követték el, természetesen az ölésről van szó. Itt dolgozik Paul Edgecomb, aki ezen a különös helyen jól végzi mindennapi munkáját. Magabiztos ember, aki jóban van nem, csak az embereivel, de általában az elítéltekkel is, otthon szerető férj, ám betegség miatt a szexuális élete a végét járja.
the-green-mile-1-800-1-.jpgTom Hanks zseniális a szerepében, érzésem szerint az egyik legjobb alakítását nyújtja benne, egész pályafutása alatt, én szívesebben láttam volna, ha ezért a filmért kapott volna díjakat, ahelyett, amikért más esetben megkapta, de nem, hogy díjakat nem kapott, még jelöltnek sem merült fel a neve, szinte sehol. (No mindegy ez csak a saját szociális problémám.)
Később, ezt az olajozottan működő gépezetet megváltoztatja egy újonnan érkező rab, akit 2 kislány megölésért küldtek kivégézése helyszínére. John Coffey ránézésre egy hatalmas fekete izomkolosszús, ám viselkedése miatt mégis jámbornak tűnik, kapcsolata a "főnökeivel", sorstársaival, betegekkel, gonoszokkal és az egész emberiséggel a fő mozgató rugója a filmnek. Az Armageddon egykori "Nagy Medvéje" élete legjobb alakításával rukkol elő, átütő erejű minden másodpercnyi jelenlete. (Michael Clarke Duncan jutalmul Oscar és Golden Globe jelölést is kapott a kitűnő teljesítményéért.) A szereplők közül a legkisebb mellékszereplőt is csak dícsérni lehet, a mindig megbízható epizódista, David Morse most is nagyon jó, James Cromwell, a feleségét féltő "diri" bőrében tökéletes, és külön ki kell emelnem az egyik kedvenc színészemet is, aki valami félelmetesen hiteleset alakít "Vad Bill" karaktereként, Sam Rocwell érzésem szerint korosztályának egyik legjobb és legtehetségesebb alakja, amit itt is bizonyított.sam_rockwell_the_green_mile_001-1-.jpg King művét maga Darabont adaptálta át, megfelelően igazodva a regény-film kapcsolathoz, tökéletesen megtalálta az összhangot, a rendezése pedig zseniális, ahogy olykor levezényelte a hosszabb snitteket, azok valami briliánsak, persze ehhez kellett David Tattersall nagyszerű operatőri munkája is, a kamera beállításai nagyon kreatívak és szépen követhetőek, a "padlóról figyelő" beállítások különösen elnyerték a tetszésemet.
Thomas Newman zenéje ezúttal csak amolyan mankóként szolgáll a filmhez, a lágy és csibészes dallamok jól álnak neki, de külön amolyan kimondott fő témát nem éreztem átütőnek benne.
Ez a csodálatosan érzelmes kaland, mely, nem egyszerűen a jó és rossz emberekről szól, nem egyszerűen a halhatatlan szerelmről szól, nem egyszerűen az elmúlás kikerülhetetlenségéről szól és nem csupán a világ egyik legfurcsább baratságáról, hanem arról, hogy egy ember lelke mennyi mindent rejthet magában. Csodákat, barátságokat, emberséget, lelkiismeret furdalást, szeretetet, gyűlöletet, közönyt, érzéketlenséget és reményt.

Ezzel picit vissza is kanyarodhatunk ismét Frank Darabont 2 remekművére, amiben még két hasonlóság biztosan van, azaz, hogy, mind a Remény rabjai, mind pedig a Halálsoron kétség kívül minden idők legjobb filmjei között tartandó számom, és egyik sem kapott egy darab Oscar díjat sem, persze ezt csak figyelem felkeltés céljából jegyeztem meg, ettől még jelen esetben a Halálsoron egy örök érvényű, időt álló és zseniális mozi, a legjavából.

Értékelés: 10 pont

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.