Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Moszkító part (The Mosquito Coast) -1986-

2011.08.01

Torz csoda!


Peter Weir a kiváló (anyagilag és szakmailag is elismert) A kis szemtanú után ismét az éppen gigasztár státuszban lévő Harrison Forddal dolgozhatott együtt a Moszkító parton. A film roppant sok mondanivalóval bír, olyan kiváló tolmácsolásban, amilyet nagyon ritkán látni. Addott egy szokványos amerikai család, egy átlagosnak nem éppen nevezhető családfővel, aki inkább az álmaiban él, mint, sem egy hétköznapi városban. Allie Fox karakterábrázolását, minden érzelmével és (oda-vissza) fejlődésével Ford briliáns módon tárja elnék. Híres mondás ugyebár, hogy "a zsenit az őrültől csupán egy hajszál választja el egymástót", ez tökéletesen igaz a itteni főszereplőre is.
moszkito.jpgA film először bohémos poénokkal és szituációkkal operál, majd átcsap egy nagyszerű izgalmakat ígérő kalandmozivá. A család ugyanis felkerekedik és elhagyja Amerikát, hogy új életet kezdjen Közép-Amerika egy csodaszép dzsungelében, a Moszkító parton. Láthatjuk, ahogy az alkotási vágya folyamatosan kezdi felemészteni Alliet, de a családja tisztelete és szeretete táplálja benne a tüzet. A csapat kisebb-nagyobb nehézségekkel néz szembe, de együtt és egymásért válvetve küzdenek. A főnök az apa, mely tény később egyre nagyon teret nyer, nem csoda tehát, hogy az anyát alakító Helen Mirrennek még a keresztnevét sem használja senki, mindenki csak szimplán "anya"(anyus) megnevezéssel illeti.
A kalandok olykor nagyon komoly irányt váltanak és a tudományt állítja szembe a vallással, ahol a kettő nem férhet meg egymás mellett. Fordék legnagyobbik fiát alakító (és tragikusan fiatalon elhunyt) River Phoenix példaképként tekint az apjára és szinte mindent megtenne a szeretetéért, bálványozza őt, mely imádatot úgy tűnik nem törheti meg semmi.
themosquitocoast.jpgA Moszkító partot, mint "új Édenkertet" képzelik el, és már-már bibliai módon romlani kezdenek a dolgok amikor a tudás már "túl nagy" fokra kezd emelkedni(mintha, csak a tudás fájának gyümölcséből szakítottak volna), de ezek az események folyamatosan mozgásban tartják az apa fogaskerekeit, hogy soha ne álljon le a tervével, ami talán soha nem is valósúlhat meg.
A Taxisofőr írója pedig nagyszerűen építette fel a történetet és mesteriek a fordulatai is a műben. Weir rendezése pedig figyel a legapróbb leheletnyi változtatásokra is, árnyaltan tereli át a filmet kalandfilmből családi drámává. A francia zeneszerző Maurice Jarre lendülete itt válik igazán teljessé, komoly taktusai és lágy dallamai nagyszerű kontrasztot állítanak fel az amúgy is kettőségek közé szorult családnak. A táj fényképezése szintén kiváló, a gyerkeket bemutató közeli képek különösen elnyerték a tetszésemet. Egy picit viszont hiányoltam a történetből a kisebb gyerekek nagyobb szerepvállalását, kicsit elnyomottnak éreztem őket, jóval nagyobb teret kellett volna biztosítani számukra is, hogy az ő érzelmüket is bemutassák. Az anyuka vívódása azonban több, mint meggyőző, Helen Mirren alakítása lehengerlő. Ford lelke folyamatosan torzul, a karaktere engedi számára, hogy igazán elemébe hozza az élete formájában lévő világsztárt. Az arca, a mimikája, a beszédei, a tervei, a család, mint eszközök céltudatos használata mind-mind feledhetetlen alakításában állnak össze, ahol ő már nem egy színész, hanem maga Allie Fox, az apa, a férj, a tudós, a gondoskodó, a szerető, a vezető, az álmainak élő, a másokat lenéző, az utálatos, a zsarnok és a kiszámíthatatlan férfi egyszemélyben.
A film folyatos alakulása azzal jár, hogy a már említett jókedvű inditást felváltja a kalandok sora, majd a drámai vonal nyer teret és végül szinte már thrillerbe csap át a végkifejlet, mely egyre több feszültséggel és izgalommal ejti rabul az embert.

Értékelés: 9 pont

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.