Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A félszemű (True Grit) -2010-

2011.07.03

 Céltudatos keménység!


Adott egy zsidó testvérpár, akik most többet mutatnak a tökös amerikai vadnyugatból, mint amit nagyon-nagyon régen nem láttunk már. Coenék igazi alkotó,k a szó-szoros értelmében, ami abból (is) áll, hogy nem csak ők rendezik, de többnyire írják és "producerelik" is a mozijaikat. Eme filmjük igazi zsánermozi, amely egy már letűnni készülő kort ragad meg és mutatja be a puszta valójában. Charlie Portis irományát 1969-ben Henry Hathaway már vászonra álmodta, egy bizonyos John Wayne-el a főszerepben, aki be is zsebelte érte 70'-ben a megérdemelt Oscar-díját. Coenék előre leszögezték, hogy ők nem akarják másolni, az amúgy is utánozhatatlan filmet, hanem ők kizárólag az eredeti regényhez akarnak hűek maradni. De nem kell félni attól sem, hogy a szokásos fekete humor, és az olykor groteszk ábrázolásmódjuk elvész majd ebben a műfajban, elvégre a zseniális Nem vénnek való vidékkel már bizonyították, hogy az effajta műfajban is tökéletesen mozognak és ami még fontosabb mozgatják a szereplőiket is, mivel, hogy a film egyértelműen színész centrikus alkotás, mely a benne szereplőknek igazi kihívást, és örömteli azonosulást jelentett. A True Grit nem attól válik nagyszerű mozivá, hogy mindenáron újat akar mutatni, vagy meg akarja váltani a műfajt, épp ellenkezőleg, picit lassítja a (közhely veszély!) "mai felgyorsult" világunkat, és nem a pörgősségével ejti rabul a nézőit, hanem a megfontolt történetvezetéssel és a hihetetlen precíz és aprólékos ábrázolással.
true-grit-tg-03191_rgb.jpgA western környezet zseniális, minden a helyén van, a város, a jelmezek, a fegyverek mind mestermunkák és hibátlanok. Szinte magával értetődő, hogy ezekért Oscar-jelöléseket kaptak a készítők. A hangok, zörejek félelmetesen élethűek, az abszolút lélegzetelállító pedig a fényképezés, szinte hihetetlen, de Roger Deakinsnek már ez volt a 9. jelölése a legrangosabb szobrocskára, és még mindig nem kapta meg egyikért sem (talán a jubileumi 10. lesz számára a szerencsés). A tájak bemutatása elénk tárja A(!) vadnyugatot, a puszták, a hegyek, a havas erdők, a zord fennsíkok, a folyók, a síkságok, mint egy megelevenedett festmény úgy burjánzanak előttünk. Egy szóval megelevenedik előttünk a hajdani alakulóban lévő Amerika egy szelete.
A történetben egy kislány életének legnagyobb kalandját ismerhetjük meg, akinek 14 évesen megölik az apját, ezért felkerekedik, hogy bosszút álljon. A feladatra felbérli maga mellé a legmakacsabb marshalt is, aki nem, csak, hogy öntörvényű, de még iszákos és félszemű is. A groteszk páros kapcsolata áll a mű középpontjában, Mattie ugyanis nem az a szokványos és aranyos kislányka, hanem egy ízig-vérig céltudatos "fruska", aki nem enged soha az igazából, Cogburn pedig nem az a példamutató és minden áron törvénytisztelő hatósági tiszt, hanem inkább egy olyan alak, aki már semmi fontosat nem vár az életétől és ez látszólag meg is felel neki. Persze a páros folyamatosan csiszolja egymást, akadnak nézeteltérések, viták és persze barátság kötés is. Fontos kohézióként csatlakozik hozzájuk egy Taxas Ranger is, Matt Damonnak nagyon jól állnak az effajta szerepek, nincs másként ezzel Le Boeuf karaktere sem.

(A film előzetese. Ajánlanám figyelembe az alatta duruzsoló Johnny Cash nótát, mely személyes kedvencem.)

De itt egyértelműen a kislányt alakító Haliee Steinfeld viszi a prímet, akinek ez volt az első filmje, és egyből egy Oscar-jelölést érő produkcióval varázsolta el a nagyérdeműt. Az érzelmei bemutatásával tökéletesen azonosult, és a Josh Brolinnal (aki a gyilkos Tom Chaneyt alakította) való közös jeleneteire pedig jómagam szavakat sem találok, de nem is kell, elég gyönyörködnünk bennük. És igen elérkeztünk a nagy öreghez is, Jeff Bridges immár Oscar-díjas veteránként most sem tud hibázni, félelmetes ahogy belebújt a bohókás, alkoholista, sok csatát megélt, kiégett vén róka bőrébe, aki, ha előveszi régen használt szívét, akkor tud újat mutatni, még saját magának is, profizmusa pedig a fontos pillanatokban sosem hagyja cserben, igazi karakán westernhős.
true-grit-tg-04588_rgb.jpgÉn mindössze annyit hiányoltam, hogy nem voltak a filmben emlékezetes dallamok, amik akár összeforrhattak volna a karakterekkel, de cserébe a Coenéknél megszokott "gyakori csend" alkalmazását most is megkapjuk, természetesen ezúttal is hatásos formában.
Annak pedig külön örültem, hogy a finom bánásmódjuk az írással ennyire érzékeny maradt, és bár a tempója komótos, ez számomra teljesen ideálisnak tűnt a karakterek kibontakozásához. Az általam nagyon kedvelt Josh Brolin elővétele (mint amolyan bónusz) pedig letaglózott teljesen. A film vége pedig úgy megható, hogy egy szemernyi giccs sincs benne. Igazi Coen mozi, melyben a szomorúság olykor jó érzéssel tölti el az embert, furcsa nemde ??

Értékelés: 9 pont

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

majdnem..

(Mrs. Eastwood, 2011.08.09 20:55)

Mint már sok alkalommal, most is nagyjából egyetértek, de nekem sajnos óriási csalódást okozott a film vége.. sem az utolsó "nagyjelenet", sem a történet vége nem nyerte el a tetszésem. A várt katarzis elmaradt, így a remekül felépített és szinte a végéig szórakoztató film némi szájízt hagyott maga után. A szereplőgárda viszont valóban kiemelkedőt alakított, így összességében kellemes nyomokat hagyott bennem, de a vége miatt nem lesz a kedvencem. (A régi filmet láttam valamikor régen, de a történetet magát nem olvastam, ha hűen követték az írást, akkor végül is elfogadható).

Válasz Mrs. Eastwoodnak

(Boka Gábor, 2011.08.10 20:56)

Én sem olvastam az eredetit, de Coenék végig azt mondták, hogy még a szövegkönyet is úgy alakították, szóval esélyes, hogy így lehetett a regényben is.
Egyébként megértelek téged is, sőt picit egyet is értek veled a végét illetően.