Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az őrület határán (The Thin Red Line) -1998-

2011.01.04

,,Az örök életről csak hallottam, de sose láttam.''


Micsoda gondolatok foglalkoztatnak egy katonát, vagy melyek egy egész hadsereget, vajon ugyanazok egyénenként is, mint kollektívan? Malick remekműve pont azt ábrázolja zseniálisan, hogy a válasz igazából kiszámíthatatlan és megfejthetetlen.
A fent említett idézet az emberiség egyik nagy kérdése is egyben, de ahogy az egyik katona ezt megéli és elmélkedik róla, miközben a bajtársai hullanak és megéli a borzalmakat sorban, valahogy már nem hangzik, olyan elcsépelt pszichológiai maszlagnak, hanem egyszerre válik fennköltté és bensőségessé.
Itt nincsenek jók, vagy rosszak, csupán egyszerű emberek, akiket a sors bizonyos okoknál fogva összehozott és a "természetes fúrcsa játékára" kényszeríti őket, akár egymás lemészárlására is. Teszi ezt ki-ki a saját világszemléletének megfelelőképpen. Patriótizmus, kötelességtudat, vagy egyszerűen, mert muszály volt bevonúlnia a seregbe.
Kép A film 7 Oscar jelölölése már önmagában nagy szó, igaz én ezekből jó párat neki is adtam volna, mert véleményem szerint egy film sem mondott még ennyit a háborúban zajló katonák lelkivilágáról, persze lehetne említeni nagy klasszikusokat, mint mondjuk a Ryan közlegény megmentése, mely egy bizonyos szemszögből többet mutat a háborúból, és a partraszállás, valamint a csatajelenetek terén természetesen etalon, ez kétségtelen, vagy az Apokalipszis most, ami szintén az elmében lejátszódó eseményekkel foglalkozik, ismét csak műfajteremtő, de az én egyik személyes kedvenc filmemet is említhetném, a Sólyom végveszélybent, de Scott, Spielberg, vagy Coppola mellett egy új háborús szemléletű alkotást teremtett (az) Az őrület határán-nal Malick, amely talán a legnagyobb gondolatokat fogalmazza meg és tökéletes érzékenységgel tálalja nekünk.

 

thin-red-line-13.jpg


Itt egy katona nem több, mint az arctalan tömeg egyik porszeme, csakhogy ezek a porszemek bizony érző emberek, akiket bizony a háború megvisel és legtöbbször meg is változtat, persze ha egyáltalán túléli az illető, vagy ha lesz még kihez hazamennie ugyebár. James Caviziel karaktere, Witt közlegény bizony olykor külső személélőként próbálja megfejteni, hogy az emberi természet, miért kegyetlen, és miért művelik ezt az emberek egymással. Óriási és egyben hátborzongató azokat a monológokat hallgatni, amik a szereplők gondolatait hangosítják fel számunka..."Ki gyilkol minket?", "Töprengtem, vajon milyen lesz meghalni", "Ha ott vagy, ahol nem kéne és akkor amikor nem kéne, véged." (kivéve persze,ha Bruce Willis vagy, de itt nincsenek John McLane-ek, itt mindenkit fog a golyó, és megölnek a gránátok), ezek a mélyenszántó olykor egyszerűnek tűnő, ám nagyon is bonyolult kérdéseket teszi fel a belső hang egy háború kellős közepén egy ember elméjében.
Bizony a tempó pont az ilyen lélektani dolgok miatt olykor nem olyan pörgős, mint ahogy azt sok ember elvárná, én azonban pont ezért (is) imádom annyira. A szereplők egytől egyik nagy nevek, csak nagyon-nagyon ritkán látni ennyi nagyszerű színészt egy filmben. Ami nem azt jelenti, hogy csak róluk szól a film, mert igazából (Caviezelt kivéve) nem szól egy konkrét emberről a film, minden katonával foglalkozik, akit éppen látunk. Sean Penn-nek is van egy erre passzoló passzusa, amikor a pártfogoltja, Witt megkérdezi tőle, hogy szokott-e magányos lenni, ő erre csak ennyit felel: "Csak emberek között.".
Kép Nick Nolte alakítása nálam minden idők egyik legzseniálisabb mellékszerepe, akárcsak a karaktere, valahogy őt érzem magamhoz a legközelebb, az ezredes próbálja a háborút dicsőséggé alakítani és ezért bármire képes, nem egyénekben, hanem célokban gondolkodik, és ellentmondást nem tűrően próbálja vezetni Guadalcanal szigetén az embereit.
Természetesen van ellenpólusa is, Elias Koteas megformálásában, a százados az emberei életét tartja a legfontosabbnak, vagy Adrien Brody szótlan karaktere, aki csak szeretné túlélni a háborút, John Cusack pedig egy katona igazi mintapéldájával feszül bátran, Woddy Harrelson egy pillanat alatt hőssé váló szerepéről, vagy Clooney beszédéről nem is beszélve.


A rendezés és a látvány elsőrangú, a harci jelenetek, mind-mind hitelesek és izgalmasak, a táj és a fényképezés pedig gyönyörű. Egy lerohanós csatajelent után pedig, mikor a japán katonák arcát mutatják szinte megborzongtam és megdöbbentem egyszerre. Hanz Zimmer zenéje pedig (bár szerintem nem mondok újdonságot), még egy szinttel magasabb fokra emeli ezt a művészi értékekkel bíró háborús drámát. A hozzám hasonló, sokat elmélkedő emberek számára a látottak és hallottak valószínűleg bevésődnek a gondolataik közzé és gyökeret is vernek ott, vélhetően életük végéig, amíg el nem jön a fehér fény...ha van olyan. ,,Ki teszi ezt velünk?"

Értékelés: 10/10 pont

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

bp

(bandiego, 2014.02.13 00:00)

Az írásod tetszik, de J-Ly írására oda kéne figyelned

Re: bp

(Boka, 2014.02.13 12:12)

Köszönöm szépen a mind a 2 építő jellegű kritikádat.
A hibákat már javítottam is.
Olvasgass tovább. :)