Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Becstelen brigantyk (Inglourious Basterds) -2009-

2010.05.31

Kibaszott egy mestermű!


Ül egy ember egy videótékában: nézegeti melyik filmet is nézze meg aznap, ez így megy napról napra. Az illető talán már itt kifundálja, hogy egyszer bizony ő is létrehoz egy háborús filmet, persze nem úgy ahogy megszoktuk, hanem a saját szája-íze szerint.
Ül egy ember egy székben: egy francia parasztházban beszélget a házigazdával, megdícséri a gyönyörű lányait és tejet iszik. Ezután a rá jellemző udvarias, ám mégis rideg modorral bemutatja, hogy miért is ő a legnagyobb Zsidóvadász.
Ül egy ember egy moziban: régi kopottas művészmozi ez, ahol fentről még a zúg a vetítőgép, de mindez mit sem zavarja őt, mert valami történt vele, valami amit nehéz megmagyarázni.

Tarantino nem titkoltan szívét-lelkét beletette ebbe a filmbe, ami tökéletesen látszik is rajta. Ott volt egykoron a Kutyaszorítóban, a Ponyvaregény, majd később a Kill Bill és a Halálbiztos, sok stílus, egyedi látásmóddal megteremtve, valami azonban még kimaradt, az egyik legnagyobb álma, hogy a II. VH-ból is megmutasson nekünk valamit ahogy azt ő elképzelte.
Kép Ehhez bizony nem kis színészek is besegítettek neki. Brad Pittet úgy láthatjuk a vásznon, mint előtte még soha, játéka nem hagy maga mögött kivetnivalót, ugyanis ő is kihívásnak érezte a szerepet, és csont nélkül kiálltha a próbát.
A Jackie Brown rendezőjének mindig fontos tényező volt, hogy a nőket kúlcsfiguraként kezelte, ez most sincs máshogy, több fontos női karaktert is kapunk tőlle ezúttal is.

Kép A Shosanna Dreyfust, azaz egy fiatal zsidó nőt alakító Mélanie Laurent lenyűgöző alakítással rukkol elő. A tehetséges francia színésznő formás megjelenése mellett igazi romantikus hangulatot teremt amikor a színen van, de az eszessége és elhivatottsága is kiválóan meg van formálva.
Minden színész a helyén van, és ami még fontosabb, elemében is. Akiket még külön kiemelnék (mielőtt a nagyágyúra rátérnék persze), az Til Schweiger, ő egy kegyetlen egykori német őrmestert alakít, aki németként is írtotta a náci vezetőket, Hugo Stiglitz karaktere nagyon közel állt hozzám, lebilincselt, a szótlan gyilkológép mikor a színen van, szinte "külön életet" él, és csak őt figyelni is külön élmény volt számomra. A másik az Eli Roth által alakított "Medvezsidó", aki szintén amolyan "fűszernek" számít a filmben, de nélküle nem lenne ugyanaz a Becstelen briganyik, ő az erő és a vér képviselelője a zsidó oldalról, a barlagból való "előhívása" pedig hátborzongató jelenet.
A film forgatókönyvébe mindent beletett Tarantino, arról amit ő a filművésztről tud, és az bizony nem kevés. Ez itt bizony, nem egy kimondott háborús film, hanem egy nagyszerű történet, mely 2. Világháborús környezetbe lett elhelyezve, ez pedig egy nagyon érdekes vegyületet eredményez a néző számára.


Ül egy ember egy tékában: gyűjti az információkat, nézi a "B" kategóiás akció, wester és persze bosszúfilmeket, és már tudja, kockáról kockáról tudja, hogy a mű a fejében nem egyszerű film lesz ám...
Ül egy ember egy székben: egy étterem székében, amellyel szemben egy olyan hölgy ül, akinek a családját kegyetlenül lemészároltatta, de őt hagyta futni, és a legtermészetesebb módon rendel süteményt és úriemberként társalog a szőkehajú nővel. Valami vibrál, mintha mindketten tudnák, hogy ki a másik, mintha mindketten tudnák, hogy nem bízhatnak a másikban...és mégis mindketten folytatják a színjátékot, amiben egyikőjük sem biztos, hogy az-e egyáltalán.
Ül egy ember egy moziban: tudja, hogy amit lát, az nem mindennapi. Kavarognak a gondolatai, keresi a nüanszokat, mely felett sokan elsiklanának, de ő nem szeretne. Élvezi, hogy a film nem veszi komolyan magát, de ezt mégis vérprofin adja elő. És ámúl egy olyan alakításon, amit ritkán lát, pedig sűrűn jár moziba...vagy filmszínházba ugybebár.

A film profi minőségére persze nemcsak a színészek és a Tarantino mester a garancia, hanem az is, hogy a történet elmesélést, zseniális operatőri munka, hangok és vágás kíséri. Én a magam részéről nem "csak" jelöltem volna ezekben az Oscar-díjra, hanem oda is adtam volna neki.Kép A film mindenesetre 8 aranyszobrocskára volt jelölve, ami már önmagában jelent valamit, ezek közzűl 1-et kapott meg, de az az egy nem akármilyen volt, hanem a "Legjobb mellékszereplő" kategóriája. És itt kell, hogy komolyabban is foglakozzak Christoph Waltz alakításával. Az osztrák sorozatszínészt Tarantino "képzelte bele" ebbe a világba és ragaszkodott hozzá. A végeredményt látva nem csodálom a dolgot. Hanz Landa ezredes megformálása olyan átütő erejű, melyet nagyon ritkán lát az ember. Több nyelven előadott dialógusai a filmtörténelem részévé váltak, ebben biztos vagyok. Ez a mocskos, kegyetlen zsidógyilkos olyan modorral teszi a "dolgát", hogy kenyérre lehetne kenni. Az agya úgy forog, mint a legjobb nyomozóknak, a dolgok mögé látása eszméletlen, ha kell hízelgő, ha kell rideg és számító. Utoljára ilyen magávalragadó előadást Heath Ledgertől láttam a Sötét Lovagban, ami nem kis szó, mint tudjuk.
A filmet tökéletesíti még a zseniális zene, melyekre szintén nagy figyelmet fordított Tarantino, a számok ötvözik a romantikát és a western stílust is. Fűlbemászó dallamok, és olykor andalító, olykor megrázó taktusok váltják egymást, kiválló.

Ül egy ember egy videótékában: ma már nincsenek videótékák, videók sincsenek, videókazetták sincsenek, átvette a helyüket a dvd (és ennek fejlettebb veziói), átvette a helyüket a online téka, és netes letöltések és/vagy rendelések, de ő fejben még mindig ott van, és tudja, hogy van olyan ember még rajta kívül, aki vágyik még erre a retro műfajra és hanulatra, talált hozzá valakit, akivel ezt maradandó klasszikussá emelheti és leforgatta vele a "Kibaszott mesterművét", mert nem titkoltan ő ezt annak szánta.
Ül egy ember egy székben: ez az ember, akit Tarantino "előbányászott" most ott űl szemben Brad Pittel és gyermeki nevetések közepette kezébe veszi a háború kimetelét, mert élvezi, mert tudja, hogy megteheti, és mert azt is tudja, hogy képes rá. Ördögi zseni, brilliáns elme, szatirikus egyén, akit lehet gyűlölni, félni tőlle és tisztelni is egyszerre.
Ül egy ember egy moziban: ül...ül...ül... közben járnak az agytekervényei, arról, hogy mit is látott valójában. Már rég vége a filmnek, de nem tud tőlle szabadúlni, mert elvarázsolta.
Kép Ennek az embernek, akinek az egyik kedvenc filme a Ponyvaregény, és tudja, hogy azt a filmet nem lehet megismételni, de azt is tudja, hogy nem mindig ez a cél, és amiben még teljesen biztos, hogy ismét egy remekművel tette színesebbé a filmes palettát a Becstelen brygantik.


Értékelés: 9 pont

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Becstelen Brigantyk

(CheGuevara, 2010.10.11 09:56)

Egy újabb mestermű Tarantinotól és egy pazar kritika DelPiero barátunk tollából. Valóban roppant jóra sikerült a film. Talán a film végén Aldo Raine hadnagyon keresztül maga Tarantino szól a nézőhöz: "Azthiszem ez a mesterművem"