Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Boszorkány-hegy (Race to Witch Mountain) -2009-

2009.08.04

Menekülés a hegyre egy "Sziklával".

Mostanában már bizony próbál színészkedni is Rock, ezért ezt a félelmetes nevet felváltotta a polgári neve a filmekben is. Bizony nem rossz színész az izomkolosszús, persze sohasem lesz egy De Niro, vagy ilyesmi, de a hozzá hasonló társainál jóval képzettebb benyomást kelt. Szinte ő az egyetlen igazi húzónév a filmben, a mellékszereplők közül csak a kislány, aki most igencsak felvan kapva, nem érdemtelenül, a karakterei jól illenek hozzá.

Kép A történet szerint egy véletlen (vagy a sors ugyebár) folytán pont a mi hősünk taxijába száll be 2 nagyon siető gyerek egy valag pénzzel ,amit persze fel is ajánlanak a fuvarért cserébe. Talán annyit még elárúlhatok (elvégre teljesen evidens már az első másodpercben), hogy a kissrác és kiscsaj idegenek, akik meg akarják menteni a saját illetve a mi bolygónkat is. Mindennapos nem ? Egy sci-fi/fantasy – családi filmben (Walt Disney) simán előfordúlhat. Úgyhogy gyakorlatilag a történet a stílushoz megfelelően eladható. Nincsen vele baj, ahogy a történet vezetéssel sem, jól követik egymást a néha kiszámítható, de azért olykor-olykor kreatív jelenetek.
A látvány kifejezetten jó, hol dárkos hatású, hol a színek kavalkádja. Többnyire változatos és figyel a cselekmény előrehaladására is, a zenét átlagosnak találtam, a film alatt nem zavart, de nem is adott hozzá a feelinghez.
A fő irányvonal, hogy taxisöfőrünk és frissen "adoptált” idegeneink egyik nehéz helyzetből egy másikba csöppenek és többnyire ezekből kell valahogy kikecmeregniük. Van itt tűz, üldöző ügynökök, fogságbaesés, vészesen fogyó idő és egy mindenre elszánt űrbérgyilkos (aki engem arra emlékeztetett, mintha a Predatort Boba Fattel kereszteztük volna). Ő és egy „gonosz” ügynök a 2 legfőbb veszélyforrás, akikkel a legtöbbször kerül összetűzésbe a csapat, ami egy idő után több segítőtárssal is bővűl ,többek között egy sci-fi expo által (a 2 "klónkatonán” röhögtem a legtöbbetJ ).
Tehát van min izgúlni szinte mindig, míg el nem érnek hőseink a címadó létesítményhez és azután is, bár ott már fogyott az ötlet és a kiszámíthatóság néhol zavaró, de nem vészesen. Bevallom nekem kellemes meglepetés volt a film, mert bár sok helyen nagyon "hálivúdi” és  néhol picit visszább vesz a tempóból, de úgy, mint családi szórakozás megállta a helyét, persze telis tele van klissével, de agykikapcsolós mókánál ez nem akkora baj. Szóval bályos és többnyire izgalmas film, ami nekem végig lekötötte a figyelmem.
 


Értékelés: 7 pont

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.