Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Gyűrűk Ura - A két torony (The Lord of the Rings: The Two Towers) -2002-

2010.05.05

Két torony = dupla élvezet ??


Frodóék tökéletes első kalandjuk folytatásaként némileg sötétebb folytatást kapunk. Peter Jackson soha nem tesz különbség 1-1 jelenet között, számára mindegyiknek nagyszerűnek kell lennie. Ezúttal azonban nekem volt egy pici kivetnivalóm néhány esetben.
A színészek játéka ezúttal is kiváló volt, Christopher Lee és Sean Astin több teret kaptak és még színesebbé tették a repertoárt a karakterek között. Néha talán csak Gimli szorul egy kicsit a háttérbe (bánatomra).
A látvány most is elsőosztályúra sikerült, amit az (újabb) Oscar-díj is bizonyított, de ugyanez elmondható a szintén aranyszobrocskával díjazott hangeffektus vágásáról is.
Andrew Lesnie némileg sötétebb tónussal dolgozott, de a fényképezés ezzel továbbra is hangulatos maradt.
Kép A történet cselekménye ezúttal is több szálon fut, és mind más, és más izgalmakat rejt, azonban a film közepe felé, egy kicsit megreked a szekér, mintha nem tudták volna, kit is favorizáljanak igazán a film középső harmadában, persze így is jól működik a film, csak picit vontatottabb a megszokottnál.
A gonosz és a jó harca különleges helyszínekkel tarkított birodalomban folytatódik, a hobbitok egyre több kihívással néznek szembe, de Gandalf visszatérése ismét reménnyel tölti fel a bizakodásra vágyó embereket és szövetségeseiket.
Kép Aragorn egy kis szerelmi dilemmával is megküzd, nemcsak az orkokkal. A film az utolsó harmadában egyfolytában halad a gigantikus összecsapásig, mely olyan szinten megkomponált, látványos és drámai, amellyel méltán nevezhető a filmtörténelem egyik legjobb és leggrandiózusabb csatabemutatásának.
Tehát egy kiváló "köztes" epizóddal, de kisebb megingással folytatódtak a Gyűrű elpusztításának kalandjai.


Értékelés: 8 pont

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.