Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Karib-tenger kalózai 3. - A világ végén (Pirates of the Caribbean: At Worlds End) -2007-

2009.08.10

Amikor mindenki a vihart várja.


Pedig milyen jól indul a film...de, erről később.
2007-ben 1 évre a 2. részre visszatérnek hőseink egy végső kaland erejére (persze jön majd az új trilógia is ,dehát az még messze van) ,hogy befejezzék amit a 2. részben elkezdtek.
A történet ott kezdődik, hogy Davy Jones börtönéből ki akarják szabadítani Jack-et ,de ehhez el kell jutniuk a Világ végére ,amihez Barbossa kapitányon kívűl ,kell még térkép ,hajó és legénység is, ezért végre eljuthatunk Szingapúrba (ami az első 2 részben hírhedten beállítanak), nem is akárhogyan ,ahogy a felvezetőben írtam, nagyszerűen indúl a film az ázsiai túra nagyon pörgő, igzalmas, kreatív és hangulatos is egyben. 
Már említettem, hogy egy régi szereplő Barbossa visszatér természetesen a zseniális Geoffry Rush tolmácsolásában és egy ázsiai nagyágyúval szövetkezik, akit Chow Yun-Fat alakít...mielőtt nagyon megörűlnénk a színész jelenléte és jelentősége szinte elenyésző, inkább csak névnek van benne, de annak kétségtelenül kis pluszt ad az biztos.
És fura ezt írni, de pont fél óra után mikor megjelenik Jack Sparrow (bizony addig sehol nincs a vén bitófáravaló) leül a film. Itt értelmetlen jelenetek sora következik óriási logikátlanságok és ami a legfájóbb unalomba fullad a film. Bizony a beszélgetések csak időt töltenek, poénok nagyon kevés számban akadnak, kaland és akció pedig elenyésző. Beckett térnyerése és Davy Jones félig meddig partvonal mellé állítása miatt a film leül. Sokszor Johhny Depp is csak erőlködött ahogy a jelenetei és néhol úgy érezhető, hogy csak azért írták, hogy ő is legyen már végre a vásznon.
Kép A film uralkodó karakterei azúttal Geoffry Rush, aki mindenkit lemos a színről (kis túlzással persze) és Elizabeth, azaz Keira Knightley, aki annyi mindenért és mindenkiért küzd, hogy felsorolni is nehéz lenne. (Szerelem, barátság, bűnbánat, bosszú, apja elvesztése...)
Szóval szegény Will, szinte fel sem tűnik, hogy az apjáért és a leányért is küzd egyszerre, mellesleg meg is látszik a teljesítményén, ebben a részben alakított a leggyengébben Orlando Bloom. Jack pedig szinte csak akkor érvényesül ,ha valaki van mellette. Hol Beckett ,hol Barbossa és főleg mikor Davy Jones.
Mellesleg a látványra most sem lehet panasz. A maszkok és effektek mind zseniálisak, de erre még a később visszatérek. A klasszikus "Karib zene", azaz a fő témájú betétdal csak kétszer hangzik fel a filmben. Jack első megjelenésénél és végén, ezt vajmi kevésnek éreztem...ezzel is spóroltak, ahogy a kalanddal is.

Szóval 30 perc után durván (és kis túlzással) 75-80 percnyi pihi következik, hogy aztán összehívják a tanácsot. Végre! Innentől kezdve beindulnak az események. a cselszövés pedig olyan fokára hág, hogy senki nem tudja, hogy ki kivel is van igazából. Megjelenik Jack apja akit a róla mintázott Keith Richards alakít, majd Calüpszó elengedésével elszabadul valami olyan, amire senki nem mondhatja, hogy "hát ilyet már láttam".
És feltámad a vihar! 30 percnyi óriási csata és ahogy írtam ilyet még soha nem láttunk. Van itt minden: kardpárbaj, esküvő, ágyútűz, hatalmas örvény, nagyszerű beszólások, komikus helyzetek, feszült lövöldözés, mégtöbb kardpárbaj, árboclecsúszás, ugrálás, repülés és egy olyan szintű hajó széttzilálás, hogy az ember csak keresi az állát. De akkor mire való a film közepe? -kérdezhetnénk joggal- Talán arra, hogy ekkorát üssön a vége(?!) mert bizony a látvány és zene óriásit hat az biztos.
Beckett sétája a "halálhajón" pedig még rátesz valami olyan zseniálisat, amit már vizuális orgiának illik nevezni. Aztán jön egy érdekes befejezés, döntse el mindenki, hogy ezt várta-e, vagy elégedett-e...szerintem jó volt. Nem úgy, mint a film. Az első 20 perc és az utolsó 30 perc kivételével valami borzalmasan unottnak nevezném  a filmet. A színészek és a rendező sem tudta hová tenni a dolgokat. A látvány és a helyszínek valamelyest felmetnik őke, mert profinak még mindig profi a film minden ízében, de hangulata már messze nem olyan mint az elődökben. A készítők a Világ vége előtt azt nyilatkozták, hogy az első rész volt az előétel, a második a főfogás, ez pedig a desszert. Ezzel csak részben értek egyet,, mert a Fekete Gyöngy átka és A holtak kincse minden ízében nagyszerű kalandmozik. A Világ végént viszont nem tartom jónak, persze nézhető és a nagyszerű végső csata után jó szájíze marad az embernek, de közel sem olyan maradandó, mint elődei, ebből másnapra már semmire nem melékszünk csak a csatára (szinte). (Én mondjuk személy szerint Szingapurra is fogok az biztos.)
Szóval eljutottunk a Világ végére, de a Karib tenger kalózainak még közel sincs vége. Ennek a szériának viszont igen, sajnos egy picit méltatlanul (erős)közepes, de iszonyú látványos befejezéssel.

Értékelés: 7 pont

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.