Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Thor -2011-

2012.04.13

"Megyek felakasztom ezt a képet...de hová tűntek a szerszámok?! Thor kisfiam gyerecsak elő!"


A Marvel képregény-univerzum bővítése céljából előhívták az Amerikában az egyik legnépszerűbb figurának tartott Thort a számunkra. Bűnös jó szórakozás a mozi, sőt olykor még többet is ígér, aztán a klisék és a kisebb-nagyobb hibái miatt mégsem válik belőle hivatkozási alap, de ne csüggedjünk, mert így is piszok jó mókával gazdagodtunk a "kis építész" segítségével.
man-23546.jpgAhhoz, hogy kitűnjön a mostanában gombaszámra szaporodó szuperhősös mozik közül a Thor, kellett egy olyan kiváló brit rendező, aki igazából elsőre számára idegennek tűnő helyen kalapálhatott össze egy magas költségvetésű képregény adaptációt. Érzelmes, legtöbbször színdarab szerű (sőt néha nem, csak "szerű) rendezéseivel (valamint többek között színészi alakításaival) inkább a drámai vonal volt mindig is az erőssége. Kenneth Branagh, ha lehet ilyen csúnyán fogalmazni egy Shakespeare-buzi (a jó értelemben), és a mitológiával sem áll éppen hadilábon. Szóval jó kezekbe került a Marvel új húzóneve.
man-00793rv3.jpgA kalapácsos macsó karakterére megtalálták az eddig kevésbé ismert Chris Hemsworth-ot, akinél tényleg telitalálatot lőttek a castingosok, mintha rá öltötték volna az Isteni szerepet. Nem, csak az akció részeknél (verekedés elsősorban), de a poénoknál és emberi bugyutáskodásainál, sőt az érzelmes részeknél sem vall szégyent. A női főszerepet alakító Natalie Portman azonban, csak egy langyos átlagos szinten mozog végig a film alatt. A mellékszereplői gárda nagyon erősnek mondható. Az Anthony Hopkis - René Russo főisten páros meggyőző, ahogy ez tőlük el is várható. A Lokit alakító színész viszont érzésem szerint lehetett volna karizmatikusabb egy picit, de azért rossznak távolról sem nevezném. Aki még a pozitív oldalon megemlítendő az Irdis Alba, mint kapuőrző és az általam roppant mód tisztelt skandináv színészóriás Stellan Skarskard, aki ugyebár a film mitológiai alapjához talán a legközelebb állhat. Viszont Thor 4 hűséges bajtársa szinte semmi funkciót nem lát el a filmben, látszik, hogy szimplán mivel létezik a karakterük a képregényben (és a rajzfilmsorozatban is), így beletették őket a filmes verzióba is, totál feleslegesen (Ráadásul még Ray Stevenson nagyságú neveket sem sajnáltak parlagon hagyni ebből a szekcióból. Jah és azt észrevette valaki, hogy az egyik tagja ferdeszemű volt a kis csipet-csapatnak?!), HIBA. Ami viszont a legfontosabb az nagyon rendben van a filmben, elejétől a végéig, és ez pedig a lélegzetelállító látvány. A CGi effektek tökéletesek, az akciók dinamikusak és kellő számban fordulnak elő, melyek között egy pár nagyszerű aranyköpésre is telik a szereplőktől. (A Thor, mint "halandó test" féle szituációk nagyon viccesek.)


(A Thor feliratos előzetese)

A fényképezés és zene a hangulathoz illő és bár új dolgot nem nagyon tud felmutatni a film cselekményvezetése, de a végét sikerült jól megoldani, kifejezetten tetszett, a testvérharc pedig iszonyatosan ütős. Ami még nagyon kellett a megfelelő atmoszféra megteremtéséhez, az 2 "másik Világ" vászonra álmodása. Asgard szinte festményszerű, Jotunheim pedig zord és kellőképpen dárkos.

Értékelés: 8 pont

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.