Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


G. I. Jane -1997-

2009.08.13

Verjük a mellünket, akkor is ha nők vagyunk, ugyanmár...


Fogalmam sincs mi volt ezzel Ridley bácsinak a célja. Ez a zseniális rendező (aki még mindig nem kapott Oscart...nah de mindegy) mire gondolt mikor ezt készítette.
Saját maga volt az egyik producer is és ezt a teendőt ellátta a film főszereplője Demi Moore is. Nem csodálom egyáltalán a film bukusát, ezután Moore kisasszony végképp elbúcsúzhatott a nagyobb szerepektől jóidőre. Megbélyegezték, nem véletlenül. Arány Málnát kapott eme filmben nyújtott alakításáért, meglátásom szerint teljesen jogosan. Egyébként sem tartottam sosem jó színésznőnek, de ez átlag alatti produkció volt még tőle is.

Kép Az egyetlen ami valamelyest összetartja az persze Scott úr, rendezésére most sem lehet panasz. A képek, vágások, kameraállások és korreográfia mind mind profi mestermunka. Csakhogy ez kevés, ha ilyen pocsék forgatókönyvet és kevés akciót kapunk érte cserébe.

Az elit alakulatba kétlem, hogy így válogatnák az embereket(köztük a nőket is akár), viszont a kikpézést el tudom képzelni ilyennek, Viggo Mortensen még jól is alakított az igaz, de a mellékszereplő katonák is maximum átlagosnak nevezhetőek. Olcsó politikai maszlagot is kapunk, valamint bürökratikus beszélgetéseket is, ami UNALMAS. Akció filmet vagy drámát akartak ebből kihozni??, megmondom én nekik : egyik sem sikerült igazán. A film nem tudja mit is kezdjen saját magával. Annyira sablonos és kiszámítható, hogy szinte már felháborító. Minden egyes jelent után tudjuk mi lesz a következő. Bejutás, küzdés, szivatás, politkai belepofázás, bajtársiasság, hőssé válás ... és szinte alvás szélén az ember.
Legalább a végére várnánk valami jó kis Scott féle akcióözönt, de ehelyett egy pár perc alatt lezavart mentőakciót kapunk, ahol természetesen minden amcsi megmenekül és a csúnya buta "terroristák" felrobbannak és lelövik őket. Ne már! Komolyan  (szinte) azt vártam, hogy az amcsi zászló a háttérbe legyen vágva és úgy fusson Moore kisasszony a part felé (mint a Rettenthetetlenbe Mel Gibbson kb).

Kép

Férfi és nő szerepének boncolgatása a háborúban néhol érdekesnek mondható, de sajnos annyira szájbarágós és mellveregetősre sikerült, hogy inkább felbosszantottam magam rajta, minthogy elgondolkodtasson. Összegezve tehát ez Ridley Scott leggyengébb filmje, melyre egy kopasz ripacskodó színésznő is erősen rányomta a bélyegét.

Értékelés: 5 pont

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Jane

(Boka Gábor, 2009.09.02 21:31)

Mortensen-re írtam is ,hogy jó ,de ebben a fílmben borzalmas Moore kisasszony ,és ezt nem kitaláltam, mindenki láthatja, és habár te szereted ,még igaz.
És igen voltak jó fílmjei.

G. I. Jane

(8éves, 2009.09.02 11:25)

Abszolut nem értek egyet a 45%al,mivel ez a film szerintem nem unalmas,és ne feledjük el hogy Viggo Mortensen is játszik a filmben,méghozzá remek alakitással hozza a karaktert..
Demi Moore igen is jó szinésznő,/Ghost,Eszelős szivatás,stb/maximum azoknak rossz szinész akik 15-22éves korosztályt képviselik,és nem voltak a filmjein a mozikban,végül is ő volt az 1ik legfoglalkoztatottabb szinésznő a 90s években,nem hiába..
A mostan fiataloknak Megan Fox a tuti,na ő például szinészileg 00000..
De maradjunk a filmnél,én a filmet 75% értékelem,a rendezés és a szereplők teljesitménye sarkal arra hogy ennyire értékeljem..
Bocsi a kitérőkért,8..