Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gravitáció (Gravity) -2013-

2014.02.14

gravity-521d111aa2f8b.jpg



Szinopszis: Egy űrállomás javítási munkálatai közben váratlanul törtmelékek csapódnak be, amik megsemmisítik a bázist. A túlélő párosnak minden tudását és ügyességét be kell vetnie, ha túl akarja élni ezt a katasztrófát és nem akarnak elsodródni a sötét végtelenbe.

 

 

 

Séta az űrben


7 Oscar-díj és több mint 700 millió dolláros bevétel. Csak 2 adat, ami jelzi, hogy a fél Világ Cuarón művének a lába előtt hever, amit ugyan meg tudok érteni, viszont én nem álltam be (teljesen) ebbe a sorba.
A Gravitáció az a fajta sci/fi, ami a valóság hű ábrázolása mellett teszi le a voksát. Ez többek között azt jelenti, hogy se hang, se robbanás nem lesz a légüres térben. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lenne látványos a film, sőt!

 

gravity_2.jpg
 

Amit látunk másfél órán át az szó szerint káprázatos és lélegzetelállító. Egyértelműen ez a film legnagyobb erőssége. Ahogy látjuk ezt a drámai űrkalandot, úgy még nem láttuk soha. Lehetne még órákig ecsetelni, hogy mennyire aprólékos, tű éles és gyönyörű amit látunk, de inkább csak annyit mondanék, hogy orgazmus a szemnek minden filmkocka.

Viszont amiért nem tudom maximálisan ajnározni a filmet az a cselekményvezetés. Dr Ryan Stone (Sandra Bullock) és Matt Kowalski (George Clooney) elsodródása és menekülési kísérletük a létező összes "űrnemzet" bázisain számomra néhol unalmasan voltak tálalva és olykor önismétlőek is voltak. Menjünk A pontból B-be, B-ből C-be, közben pedig jön az időről időre feltűnő halálos fenyegetés űrtörmelék formájában. Ezen kívül 1-2 esetben nem volt Cuarón sem teljesen következetes (csúnya szóval csalt), ami a fizika realitását illeti.

 

gravity07.jpg
 

Mivel kvázi csak 2 szereplőt látunk (plusz Ed Harris megnyugtatóan duruzsoló hangját hallhatjuk), így sok múlik az ő alakításaikon, és ezzel sincs is probléma. Cloones magabiztos és jó, Bullock pedig még ennél is több. Szkafander nélkül brillírozik igazán. A feszültség, és minden érzelem (főleg kétségbeesés és igyekezet) kiválóan tükröződik az arcán.

Említettem az írásom elején a legrangosabb filmes gálán nyert szobrocskáit a filmnek, itt jegyzem meg, hogy a rendezés mellett szerintem a zene az, ami a legjobban megérdemelte a kitüntetést. Steven Price nagyon jól ragadta meg, hogy milyen dallamok és zenei betétek illenek ehhez a közeghez. A hatása nagyon fajsúlyos ebben a súlytalan univerzumban.

 

gravity20.jpg
 

Jó mozinak tartom a Gravitációt, elsősorban a kivételes vizuális megjelenítése miatt, viszont egyáltalán nem érzem az esetében azt, hogy minden ízében "nagy" klasszikussal lenne dolgom, mert kevés benne az igazán emlékezetes momentum. Persze azért akad ilyenből is szerencsére. Sandra Bullockot magzatpózban látni, ahogy súlytalanul lebeg, ezek közé tartozik, az már egyszer biztos.

Értékelés: 10/7 pont

 

Rendezte: Alfonso Cuarón

Forgatókönyv: Alfonso Cuarón, Jonás Cuarón

Fényképezte: Emmanuel Lubezki

Zene: Steven Price 

Szereplők: Sandra Bullock, Georga Clooney, Ed Harris(hangja)

 

Költségvetés: 100 millió dollár

 

Angol, amerikai
89 perc

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.