Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fétkelen harag (Drive Angry) -2011-

2011.08.05

 Olyan mérges vagyok, hogy nagyon!


dmel.jpgNicolas Cage egyre jobban süllyed a Mariana-árok felé, lassan esedékes lenne a producereknek elgondolkodni egy Seagal-Cage párossal felálló akciófilmen is (Antonio Sabato Jr. pedig asszisztálhatna mellettük), ahol akár egymás ellenfelei is lehetnének, nem csak erődemonstrációban, hanem a "ki tudja jobban lehozni mimika nélkül a filmet" kategóriában is, a külön-díjat Chuck Norris adná át mondjuk...
Szóval évek óta elvállal minden szutykot, pedig valaha (jogosan) Oscarral is jutalmazták tehetségét. Ezúttal Patrick Lussier próbált valamit összedobni az akciósztár köré, az egykori kiváló vágó rendezőként még egy normális filmet nem tudott letenni az asztalra, ráadásul most még megspékelte egy forgatókönyv írással is a "zsenialitását" (nehogy már parlagon heverjen ugyebár egy ekkora polihisztor).

(A film szinkronos előzetese)

A film egyébként teljesen komolytalan, de szerencsére ezt tudja is magáról, tehát magvas gondolatokat ne várjatok tőle, ellenben várnék poénokat, vért és jó muffokat. Sajnos ezekből is alig-alig kapunk valamit. Itt van persze ez az Amber Heard, aki olyan, mint a többi hasonszőrű csinibaba az álomgyárban, bitang jól mutat és megmozgatja a férfiak fantáziáját, tehetsége pedig hát, maradjunk annyiban, hogy nem sok (ezzel semmi gond nem lenne egy ilyen mozinál éppenséggel). Furcsa ezt mondani, de még ez a bombázó is jobb, mint maga a főszereplő. Cage szenved, játéka nincs, arcizmai odaragadtak és még az új parókája is fos. Akitől azonban színészetet láthatunk, az a filmben lévő antihős, aki folyamatosan üldözi a film alatt a pokolból megszökött száguldó egyszemélyes mészárszéket, ő nem más, mint William Fichtner, a legjobb jelenetek szerintem mégsem az ő nevéhez fűződnek, hanem az általam nagyon komált Billy Burkehoz, aki, mint sátánimádó szektavezér nagyon pöpec, naná, hogy ezek után inkább neki drukkoltam. A filmben feltűnik még a Halálsoron egykori Brutalja, azaz David Morse, aki gyakorlatilag semmilyen érdemi funkcióval nem bír és egy apró szerepben láthatjuk Pruitt Taylor Vincét is, aki abban az 1 jelenetében több arcjátékot mutatott be, mint Nic az egész film alatt.
amber.jpgAmiben azonban vitathatatlanul jó a mozi, az a kellő brutalitás, nagyon tetszett, hogy elég sok vér folyt mindenkiből, ráadásul gyakran, szóval ezzel meg voltam elégedve. Az autós üldözésekkel sem volt sok gondom, elég látványosra sikerültek. Azonban a lassított akciójeleneteknek a CGi megoldási több, mint pocsék minőségűek voltak, a szex jelenetes zúzás pedig se izgalmas nem volt, se vicces. És igazából ez az a dolog, amin elsősorban elhasalt az alkotás, hogy nem volt igazán, se merész, se átgondolt, talán, ha jobban mertek volna (direkt) még "retardáltabbak" (ha ez jó megfogalmazás egyáltalán) lenni, akkor élvezhetőbb lett volna az összkép, így viszont a történet fogyatékosságai miatt (is) teljesen érdektelenül nézzük, ahogy az egykori nagyszerű színész mindenféle szimpátia nélkül megy előre, és halomra öldösi le azt, aki az útjába áll, és közben még pótapukát is játszik néha. Mindez pedig arra elég, hogy aznap este ne egy Film+ 2 Premiert(?!) nézzünk meg(amitől az agyunk is lesorvadna) de, hogy normális élménnyel gazdagodjunk, arra nem.

Értékelés: 5 pont

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.